Hetet bele, mint Szarajevóban!

MOCSKOS KAMPÁNY

MOCSKOS KAMPÁNY

SANYARÚ SORSÚ MAGYAR ÁLLAMFÉRFIAK 2

2018. március 14. - Dr. Ötvös

100 éve kezdődött annak az országnak a története amiben élünk. 

100 ÉV KATASZTRÓFA

vezető politikusaink sorsában elmesélve.

 

KIZÁRÓLAG LEGKIVÁLÓBB MAGYAR ÁLLAMFÉRFIAK!

 

gombosszobor.jpg

Gömbös Gyula (Murga, 1886. – München, 1936.)
Miniszterelnök: 1932. október 1. – 1936. október 6.

Gömbös szobrát előbb bepiszkolták, aztán felrobbantották. Rossz szobor volt; szép nagy darab fehér márványból készült, melyet nemesebb célra lehetett volna felhasználni. Ez a szobor jelképezett mindent, ami Magyarországon az elmúlt 25 évben aljas volt, dagályos, kapzsi, hazugan sovén, lelkendezően és fenyegetően öntelt. A fiatal tisztek kik a durvaságot összetévesztették a fegyelemmel, a pökhendi közhivatalnokok, akik világnézeti melldöngetéssel pótolták mindazt, ami műveltségükből és jellemükből hiányzott, a zsákmányt szaglászó, kereszténységet kiáruló kispolgárság: mind e szoborból nyert önbizalmat – írta naplójában Márai Sándor 1944-ben.

Az önmagát tábornokká előléptető százados egy bajorországi klinikán halt meg veseelégtelenségben. Betegségéből kifolyólag erős vizeletszagot árasztott.

 

Imrédy Béla (Budapest, 1891. – Budapest, 1946. )
Miniszterelnök: 1938. május 14. – 1939. február 16.

„Magyar földön magyar életet akarunk élni. Ősi magyar földön új magyar életet. Nem azért állok most itt, hogy mint a kormánynak a feje, kormányprogramot adjak, hanem azért, hogy keressem és felmutassam a gyökeres jobboldali reformpolitika jegyében egyesítő nagy eszmei célkitűzéseket, ezzel elősegítsem ennek az új magyar életnek a megtalálását. Amint eleinket a legendás szarvas vezette új hazába, úgy induljunk a megvilágosító gondolat után, amely a mai új magyar életet jelenti. Magyar testvér, értsd és halljad, mit akarunk: új Magyarországot, nacionalista társadalmat, katonai szellemet, faji öntudatot, fajvédelmet, lelki reformot, tehát keresztény erkölcsöt, társadalmi reformot, tehát a szociális igazság országépítését". Szóval "forradalmat csinálunk, de csodás forradalmat, amelyet a történelemben példaként fognak emlegetni, mint a huszadik század nagy magyar csodáját."

imredyhalalfej.jpg

1945 tavaszán Ausztriába menekült. Amerikaiak elfogták, Magyarországra szállították. 1946. november 23-án a népbíróság első fokon kötél, másodfokon golyó általi halálra ítélte. Mint mondta, későn látta be, hogy meg kellett volna maradnia a bankszakmában.

 

gróf Teleki Pál (Budapest, 1879. – Budapest, 1941. április 3.)
Miniszterelnök: 1920. július 19. – 1921. április 14.
1939. február 16. – 1941. április 3.

Április 1-én a Legfelsőbb Honvédelmi tanács ülésén „bámulatosan világos okfejtéssel” elmagyarázza, miért fogjuk felrúgni a három és fél hónapja megkötött magyar–jugoszláv örökbéke és barátság szerződést. Aztán bizalmasan érdeklődik, mit szólna London, ha a németek oldalán részt vennénk Jugoszlávia feldarabolásában. Hadüzenettel járhat – jön a válasz. Eztán – mint aki egy kaszinóból sétál ki – főbe lőtte magát. Horthy Miklós kormányzónak írt búcsúlevelében a következő szavakkal jellemezte az ország vezetőinek morális állapotát: „Szószegők lettünk – gyávaságból… (...) A nemzet érzi és mi odadobtuk becsületét. A gazemberek oldalára álltunk – mert a mondvacsinált atrocitásokból egy szó sem igaz! (...) Hullarablók leszünk! A legpocsékabb nemzet. Nem tartottalak vissza. Bűnös vagyok.”

Korábban frankhamisítással is foglalkozott, természetesen kizárólag hazafias alapon.

 

Bárdossy László (Szombathely, 1890. – Budapest, 1946.)
Miniszterelnök: 1941. április 3. – 1942. március 9.

Soha ilyen kis nép nem üzent még hetykébben hadat nagyhatalomnak, mint Magyarország a Szovjetnek..." - írja egy svájci újság. Kis nép? A kis nép nem üzent hadat senkinek. Még a nép nevében határozó országgyűlés sem üzent hadat. Egy kis klikk üzent hadat, a nép és az országgyűlés megkérdezése nélkül, néhány vak vagy becsvágyó katona és politikus. A nép megrendülten hallgatott. A fényképen, mely az országgyűlés termét ábrázolja a pillanatban, mikor Bárdossy bejelenti az orosz hadüzenetet, mindenki – a kormánytagok is – lehajtja a fejét – írja Márai.

1945 elején Németországba menekül, beutazási vízumot kap Svájcba, gyűjtőtáborba kerül, visszatoloncolják Németországba, az amerikaiak letartóztatják, október 3-án Budapestre szállítják. Tárgyalása során műveltségben, nyelvtudásban, jogismeretben messze felülmúlja népbíráit. Ahogy miniszterelnöki teljesítményével is messze felülmúl bárkit a magyar történelemben, ugyanis nem egészen egy éves kormányzása alatt sikerült háborúba keverednünk a Szovjetunióval, Nagy-Britanniával és az Egyesült Államokkal.

1946 január 8-án a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság részéről közölték a magyar kormánnyal, hogy a nemzeti főtanácsnak arra való döntésére tekintettel, amely Bárdossy László kegyelmi kérvényét elutasította, nem ragaszkodnak ahhoz, hogy Bárdossy Lászlót Jugoszláviának kiadják. Ennek folytán semmi sem áll útjában a Bárdossy László ügyében meghozott jogerős népbírósági ítélet végrehajtásának. Az ítéletet zárt helyen, de a nyilvánosság kizárása nélkül kell végrehajtani - írta a Szabad Nép.

bardossy_kiveg.jpg

 

Kállay Miklós (Nyíregyháza, 1887. – New York, 1967. )
Miniszterelnök: 1942. március 9. – 1944. március 22.

Az ország német megszállását követően a török követségre menekül, innen november közepén kijön, a nyilasok letartóztatják, előbb a mauthauseni, aztán a dachaui koncentrációs táborba viszik. A háború végén Olaszországban szabadul, 1953-ig ott él, majd az Amerikai Egyesült Államokba költözik. Szerencsés ember.

 

Sztójay Döme (Versec, 1883. – Budapest, 1946. )
Miniszterelnök: 1944. március 22. – 1944. augusztus 29.

Shovy Kálmán nyugalmazott altábornagy a Hungária szálló halljában találkozott Sztójayval, "aki akkor még nem volt kinevezve miniszterelnöknek, csak dezignálva. Beszélgettünk, s ő engem megkérdezett, hogy ítélem meg a helyzetet, mi a nézetem. Tudva és ismerve az ő nagy németbarátságát, nem mondtam meg az őszinte véleményem, amely a jövőt illetőleg igen sötét volt, csak mondtam neki, hiszem, hogy a németek ismét felülkerekednek. Sztójay leverten és rezignáltan csak annyit felelt: alig hiszem."

A németek által megszállt ország miniszterelnökét – akinek kormányzása alatt ripsz-ropsz deportálták a vidéki zsidóságot – az oroszok által megszállt ország népbírósága, mint háborús bűnöst halálra ítélte, és kivégezték.

 

Lakatos Géza vezérezredes (Budapest, 1890. – Adelaide, Ausztrália, 1967.)
Miniszterelnök: 1944. augusztus 29. – 1944. október 16.

A kiugrási kísérlet kudarca után német fogság, majd nyilas börtön. 45 tavaszán az oroszok saját autóján viszik el. A kocsit megtartják, őt 46-ban szabadon engedik. 49-ben elveszti nyugdíját és gazdaságát, viszont fővárosi lakást és gyomorfekélyt sikerül szereznie. Kelmefestésből és tankönyvillusztrálásból tartja el családját 51-ig. Egy nyári hajnalon csengetnek. De csak a postás hozta a kitelepítési határozatot. Másnap a Hajdú megyei Egyekre szállítják családjával együtt. Heten laknak egy szobában. Ébresztő hajnal három. Fél óra séta a vasúthoz. Fél óra utazás, majd mezőgazdasági munka délután háromig. Leszázalékolása után kendők, szentképek, imakönyvjelzők, levelezőlapok festésével keresi kenyerét. 53-ban feloldják a kitelepítést, de a fővárosba nem mehetnek vissza, de nem is lenne hova, mert a kitelepítéssel lakásuk elveszett. Érdre költöznek unokatestvéréhez. A rajzolás és festés mellett templomi orgonista. 56-ban belép Nemez és Rostfeldolgozó Háziipari Termelőszövetkezetbe, kendőket és képeslapokat fest. 57-ben havi 500 forint nyugdíjat állapítanak meg neki. 65-ben engedéllyel Ausztráliába utazik 57 óta ott élő lányához, és ott is marad.

 

Horthy Miklós (Kenderes, 1868. – Estoril, Portugália, 1957)
Kormányzó: 1920. március 1. – 1944. október 16.

1944 napsütötte októberében az ilyenkor különösen festői bajor kastélyt, a Hirschbergek ősi fészkét, egy SS-század őrizte diszkréten szögesdróttal körbezárva. A magyar kormányzót és családját várták nagy farkaskutyáikkal vidáman játszadozva. Egyhangúan teltek a napok, a termek kongó ürességét, a szobák rideg csendjét – mint azelőtt oly gyakran – most nem törte meg zongorafutamokkal kevert nevetés. Az éléskamra sem nyújtott vigasztaló látványt. Az őrök inkább csak unatkoztak, várták a ki tudja mi leszt. Olyan volt errefelé minden, mint egy szomorú sóhajtás. Az otthontól távoli első karácsony és a távlat nélküli újesztendő. Vége. 1945 márciusában Himmler kiadta a parancsot, ha a szövetségesek megközelítik az objektumot, a kormányzói családot lőjék agyon. Klein SS-Oberführer inkább eltekint ettől. Mert vége.

horthyarrested.jpg

 

Szálasi Ferenc (Kassa, 1897. – Budapest, 1946.)
Nemzetvezető: 1944. október 16. – 1945. március 28.

Szálasi ezt mondja: "A hungarista hatalomátvétel történelmi óráiban első köszönetemet, Führer, Önnek fejezem ki. Az Ön vezetése alatt harcoljuk ki a nacionalista és a szocialista földgömbelrendeződés kereteiben az európai nagytér belső és nemzetiszocialista közösségen felépülő Európaközösség összhangját és rendszerét." Meg hogy "az új rendszer a nemzet szolgálatában végzi munkáját, a rendszer vezetője önmagát a nemzet első szolgájának tekinti, minden ténykedését a totális nemzet jóléte és életbiztonsága érdekében folytatja."

Márai ezt írja: "Megjelentek azonban a pártszolgálatosok, a társadalom salakjai, az ún. Árpádsávval és karszalaggal karjukon, fegyverrel is tobzódtak. Igazoltattak az utcán, erőszakoskodtak és önkényeskedtek. De megjelentek rövidesen a Nemzeti Számonkérés tagjai, csendőrök nyakukon pléhtáblával. S megkezdődött a terror uralma. Undorító volt."

"A rádióban egy hörgő hangú nyilas szónok Pest elpusztulását ígéri, s követeli a lakosságtól, hogy "ne legyen szentimentális, viselje el mindazt, amit más elpusztított magyar városok lakossága elviselt már". A hang ismerős. Ez az ámokfutó eszelős önkívületi hangja. Ezek az emberek, ezen a hangon, mindaddig üvöltöttek, amíg az ország ide jutott."

Bitófán végezte, majdnem egész kormányával együtt.

 

mklogo1jpg.jpg

SANYARÚ SORSÚ MAGYAR ÁLLAMFÉRFIAK MÉG!

MÁRCIUS 15 MOCSKOS KAMPÁNY KÜLÖNKIADÁS benne Petőfi Sándor
egyik közismert versének korai töredéke egy frissen felfedezett kéziratból!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mocskoskampany.blog.hu/api/trackback/id/tr4613737186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása