Hetet bele, mint Szarajevóban!

MOCSKOS KAMPÁNY

MOCSKOS KAMPÁNY

A kereszténységről

Márai Sándor nyílt levele dr. Semmilyen Zsoltnak

2018. március 21. - Dr. Ötvös

Az író minket kért meg levele közlésére, melyet dr. Ötvösön keresztül jutatott el hozzánk.

semmilyen.jpgTisztelt dr. Semmilyen Zsolt!

Talán a legnagyobb meglepetésem ez évekből, hogy megtudtam: Magyarország nem keresztény ország. Ez az ország, mely fennen hirdette, hogy ezer éven át "védte a keresztény műveltséget" a barbár Kelettel szemben, igazán nem lett soha kereszténnyé. Szűz Mária országa lényegében kevéssé keresztény, mint a kopt Abesszínia. Természetesen vannak itt keresztény felekezetek, és vannak hithű keresztények is. De a nemzet egésze, nemzeti életének legmélyebb reflexeiben nem keresztény, úgy, mint ahogy egy svéd, dán, finn, angol, francia vagy olasz "keresztény".

A kereszténység két alaptételre épül fel: "Szeresd felebarátod, mint tenmagad" és: "Az én országom nem e világból való." A magyarság ezt a két tételt soha nem tudta igazán szívével megtanulni. Egy dán sem szereti minduntalan és folytonosan felebarátait, mert az emberek undokak; de keresztény országok lakossága a döntő pillanatokban többségében valahogyan keresztényien viselkedik, tehát az emberi szolidaritás, a humánum, a részvét szellemében cselekszik, mint az elmúlt évek nehéz vizsgái megmutatták.

Magyarország a legnehezebb kérdésekben és órákban nem viselkedett keresztényien, önmagával szemben sem, másokkal szemben sem. Nem, akármilyen harsányan bizonygatták is a magyar kereszténységet a különböző társadalmi és felekezeti kurzusok, a magyar társadalommal nem "történt meg" az elmúlt ezer évben az, hogy kereszténnyé legyen, ahogyan ez megtörtént a Nyugat népeivel. Pogány és barbár nép maradtunk.

A kereszténység igen nagy erő. Talán az egyetlen kivezető erő ebből az anarchikus zűrzavarból, amelybe a világ süllyedni látszik. De féltem a kereszténységet az Egyháztól. És féltem a papoktól. Két kereszténységről beszélünk, az Egyház, a papok, és mi, másféle keresztények, akik az egyház és a papok szemében valószínűleg pogányok és eretnekek vagyunk. Én csak olyan kereszténységben hiszek, mely tagadja a nemzeti és a földi hatalmat. Az Egyház és a papok akarják a földi hatalmat; s ezért lehet "sikerük", de igazából erőtlenek.

És ha továbbra is papi iskolára bízzák az ifjúság nevelését, akkor a demokrácia elvesztette minden fejlődési lehetőségét. A szellemi vezetők nagy feladata lenne, hogy a politikától, s mindenféle dogmatizmustól, felekezeti monomániától függetlenül kereszténységre tanítsák ezt a nemzetet, igazi keresztényt neveljenek belőle, miután - ezer év előtt - már megkeresztelték. Egy vallási pátosztól mentes kereszténységre gondolok, tehát a valóságosra. Egy északi vagy nyugati ember rögtön megértené, mire gondolok - a magyar még sokáig képtelen erre. S nem csak a felebaráti szeretet parancsát, nem: a másik nagy keresztény törvényt sem érti. "Az én országom nem e világból való" elképzelhetetlen számára. Csak abban hisz, amit megfoghat, kapzsin, zsugorian, pogányul.

Summa summarum, nem akarok "keresztény demokráciát", melyről bizonyosan tudom, hogy rövidesen nem lenne keresztény, sem demokrata. 

Üdvözlettel,

Márai Sándor

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mocskoskampany.blog.hu/api/trackback/id/tr9813756944

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Isten tudományos meghatározása 2018.03.22. 19:17:52

Isten = gyűjtőfogalom 1. emberek által teremtett fő mítoszlények 2. egy kényszerképzet

Trackback: Jézus maghalt érted? 2018.03.22. 19:17:17

A " Jézus meghalt érted" mondóka egy nagy KAMU! Mert egyrészt ez egy mese, másrészt maximum egy hosszú hétvégét, azaz három napot pihizett. Még Hófehérke is hosszabb ideig volt "halott" .

Trackback: Hittant meg kell szüntetni az iskolákban 2018.03.22. 19:16:23

"Bugyira és gatyára vetkőztetett két kisdiákot egy mélykúti katolikus hittantanár, majd a gyerekeknek meg kellett puszilniuk egymást. A férfi állítólag így szerette volna illusztrálni a paráznaságot." ...  "A tanárt az egyház "fel...

Trackback: Semjén Zsolt elvtárs vörös csillaga 2018.03.22. 18:57:00

Jó elvtársakból jó katolikusok lesznek. Semjén Zsolt azzal védekezett, hogy ő nem a vörös csillaggal, hanem a betlehemi csillaggal kapott kitüntetést.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

morph on deer 2018.03.22. 10:44:37

@Könnyen elkaptuk, uram!:
“Még kilő.”
:)
Még egy “jávorszarvas”?
Azokat qrvára ismeri..!

Pepibubó 2018.03.22. 10:49:49

"Semjén vadászat közben nem politikus?"
Kérdezi a "tárgyilagos", magát "kormánykritikusként" beállítani próbáló Index. Majd "megválaszolja", hogy "nem is olyan egyértelmű" a válasz. Merthogy a törvény szerint - amit egyébként a Fidesz az elmúlt 8 évben megváltoztathatott volna - csak a "politikusi minőségével összefüggésben kapott" ajándékra vonatkoznak a törvényi kötelezettségek.
Mintha nem volna minden normális ember és bíróság előtt nyilvánvaló, hogy amikor egy minisztert, miniszterelnökhelyettest a kormány révén többszázmillió forint uniós pénzhez jutó cégvezető utaztat tízmilliókért, az minek minősül: Napnál világosabb csalásnak, korrupciónak! Mint ahogyan az is nyilvánvaló, hogy az Index kiket mosdat a címlapja fő helyén, hazug módon.

2018.03.22. 10:53:43

@morph on deer: van sapkája, nincs sapkája...és lő!

2018.03.22. 10:57:46

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
mi az?
buta, a kolomp után megy,
rendszeresen nyírják, de nem bánja,
béget és fel van szarvazva?
Birca!

Carmichael 2018.03.22. 10:59:35

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

"Kedves, szerény, művelt, udvarias ember."
"Szerepet jétszik alapvetően politikusi szereoében, S nem csinálja jól."

Teljesen igazad van, ez így együtt mindent megmagyaráz. Ehhez már csak annyit, hogy a politikusi szerepjáték lehet sok minden, (pl. célravezető, hatékony, sikeres) csak éppen tisztességes nem.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.22. 11:10:05

@morph on deer:

Én se kedvelem a vadászatot, de a kereszténység nem tiltja.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.03.22. 11:10:28

@torró: Sajnálom h nem jöttetek rá egyből h poén volt. Ti meg a nagy vallásos "műveltségetekkel" bekajáltátok. Nekem egyből nem stimmelt, mert tudtam h Márai rég halott. De hát én csak egy ballib ateista vok.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.22. 11:11:32

@Labasmaz:

A többségnek jobb lett, 2012 óta enyhe emelkedés van az életszínvonalban.

Labasmaz 2018.03.22. 11:13:19

@morph on deer: Majd ő is lő egy pár "noplízt"... :-)

Jakab.gipsz 2018.03.22. 11:16:26

@morph on deer:

Selyén jávorszarvas vadászata és Soros ember vadászata, és (országok pénze) vadászata között, van különbözőség.

Labasmaz 2018.03.22. 11:16:52

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Csak sajnos azok, akiknek rosszabb lett, nem kevesen vannak. Százezres, milliós tömegről beszélünk, az ország lakosságának kétszámjegyű százaléka. Nem hiszem, hogy attól ők sokkal boldogabbak lennének, hogy másoknak annyival hűdefaszajobblett.

Tudod, ha az egyik kezed belelóg egy lobogó forró vízzel teli edénybe, a másik kezed meg egy jégkockába fagyasztották, akkor átlagosan pont jól érzed magad. Mégsem hiszem, hogy őszinte lenne a mosolyod.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.22. 11:22:24

@Könnyen elkaptuk, uram!:

A lebircázozott nép felkelt a rendszerurak ellen, s íme, már reszket a hatalom!

Ahogy ezt már Petőfi megmondta...

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.22. 11:23:50

@Carmichael:

Számára ez egy elrendelt teher, mintha isten bízta volna meg, hogy valahogy igyekezzen képviselni a kereszténységet a politika frontján.

Jakab.gipsz 2018.03.22. 11:25:02

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Szia, gyanús vagy te nekem, hogy állsz a szöveg értelmezéssel?

Találós kérdés következik, ha Márai igazat írt, vajon ki és miért hazudozik ? Az ilyesmi elő fordul, mondhatnám meg esik.

rallus 2018.03.22. 11:37:14

De másként kezdhetett volna 2010-ben a Fidesz kormány, ha csak ilyen szarvasvadászatos elk.rások miatti problémákat örököl....

rallus 2018.03.22. 11:41:12

@Labasmaz:

"2017. decemberben a KSH adatai szerint a bruttó átlagkereset 327 700, a nettó családi kedvezmény nélkül 217 900 forint, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 225 800 forint volt – derül ki a friss adatokból. Ez bruttó szinten 13,5 százalékos növekedést jelent a nettó és a bruttó esetében is.A növekedés a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25 százalékos emelésének, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá az állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő béremeléseknek volt betudható."

Jó-jó, ez még nem a pannon puma és a Gyurcsányi aranykor, de ha lassan is...

Labasmaz 2018.03.22. 11:48:04

@rallus: Értem én, de ettől még egy közmunkásnak egy fillérrel nem lett több a bére, meg a legkevesebbet kapó nyugdíjasoknak sem lett több a nyugdíja. Lásd ismét a fenti példát a forró vízzel és a jégkockával.

konrada 2018.03.22. 11:51:39

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
...a fene se tudja, ki a hülyébb: az-e, aki úgy ismer egy életművet, hogy még idéz is belőle, vagy az, akinek egy alapműveltségnél is evidens ismeretnek saját kútfőjében felbukkanásától örömtáncot jár, és úgy tekint körbe diadalittasan a világon, mint aki most fedezte fel a spanyol-viaszt...;))

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.22. 11:54:53

@Labasmaz:

Senkinek nem lett rosszabb, pár ballib eltartottat és álcivilt leszámítva.

Labasmaz 2018.03.22. 11:58:04

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Ezt honnan tudod? Attól, hogy te nem ismersz személyesen ilyet, még vannak. Sokan. Tudok neked mutatni párat, ha akarod. Vagy nálad ez a sokszázezer ember kimeríti a "pár ballib eltartott és álcivil" kategóriát?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.03.22. 12:25:37

@konrada: Én nem kajáltam meg, a kevésbé műveltek meg igen. Mit kell ezen túlbonyolítani? Ja hogy kiröhögöm macikát? Állampolgári jogom.

@Jakab.gipsz: Látom nem megy neked az olvasás. macika hülye, mert benyalta az átverést. Mivel te leírtad hogy Márai régen halott, ezért implicit te is lehülyézted macikát.

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Mivel ők azt nem költötték el, hanem tartalékban volt. manyup, valutatartalék

Rettegek mert ballib vagyok 2018.03.22. 12:28:11

Nézzük az igazi Márai Sándort:
hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1rai_S%C3%A1ndor
Mindenütt a világban megvallva, hogy magyar származású vagyok. Hűségesnek és szolidárisnak maradni a magyar néppel, a magyar nyelvvel, a magyar irodalommal. Magyarul írni, a fiókomnak. Idegen nyelven szólani a világhoz…. Ez a feladat. A magyaroknak már nem írhatok, s a jövőben sem lesz módom arra, hogy írjak. Ezzel le kell számolni. Nincs kinek írni, sem otthon, sem a világban. Magyarul örökre el kell hallgatni; s ennél nagyobb csapás engem nem érhetett. De ezt is el kell viselni. S talán írni egyszer valamit, amire felel a világ, s aminek aztán visszasugárzó hatása és ereje van a magyarság felé… Ez minden még, amit az otthoniakért tehetek.

----

Az itt nyilatkozó még élő Márai egy magasról leszarható hamisítvány.

Weißkopf 2018.03.22. 12:31:38

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: [Semjén] "valahogy igyekezzen képviselni a kereszténységet a politika frontján.": mégis hogyan? Úgy, hogy egyes közterületek nevét egyházi vonatkozásúra változtatta? Lásd pl. Köztársaság tér --> II. János Pál pápa tér (hú de nehéz kimondani), Alpári Gyula utca --> Hercegprímás utca. Most hirtelen ezek a budapesti példák jutnak eszembe. Amúgy érdekelne, mit csinál naphosszat (amikor vadászati tilalom van) ez a "nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes"...

Jakab.gipsz 2018.03.22. 12:39:35

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Szerinted egy halott embernek nem lehet, igazi a beszéde, Maci, korántsem véletlenül idézte nekünk, (kösz az idézetért) ez a válasz Kertész Ákos pofátlan hazugságaira. Kétféle ember van, az egyik tévedésből beszél butaságokat, a másik viszont szándékosan hazudik.

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2018.03.22. 12:48:54

@MACISAJT: Móricz naplójában is vannak érdekes idézetek a zsidósággal kapcsolatban..

a nemzet fogatlan provokátora 2018.03.22. 12:54:06

@Terézágyú: KGB-s ruszkikkal a 209-es barátkozott, és azok akkor még tényleg KGB-sek voltak..

a nemzet fogatlan provokátora 2018.03.22. 12:56:09

@rasztaszív: Az izraelita törzsek kiirtották s komplett kánaánita népességet "csecsemőtől az aggastyánig", miután átkeltek a Jordánon..

MACISAJT 2018.03.22. 12:57:35

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Macika, Macika! Márai meghalt 1989-ben. Téged felültettek. :-)) "

Most magyarázza el nekem, Hülye úr, hogy az az állítása miszerint Márai Sándor meghalt 1989-ben ( egyébként valóban, mint ahogy az is tény hogy az író 1900-ban született), miben cáfolja azokat az idézeteket, amelyeket Márai 1945-ben és 1946-ban írt a Naplójában, ismétlem:

MÁRAI SÁNDOR ÍRÓ

"Nincs nekem a zsidókkal semmi bajom. Csak a szemtelen és tisztességtelen emberekkel van bajom, akik között feltűnően sok a zsidó."
(Ami a naplóból kimaradt, 1945-1946)

Márai Sándor :

"A fasiszta kivégzések közönsége nagyrészt zsidó söpredékből áll össze, vérszomjas szemet-szemért alakokból, akik igazán szenvedtek, akik ártatlanul elszenvedték a zsidóüldözések vesszőfutását, akik megkínzott, nyomorult halottaikat gyászolják, otthon maradtak. De ez a nagyvárosi hangos, szemérmetlen és kegyetlen alzsidóság, ez a söpredék, amely üzletben, utcán, hivatalban képviseli most a zsidóságot, igen nagy veszélyeket idéz föl a megmaradt zsidóság egésze számára. S nem lehet tenni semmit ellene."

"A zsidókkal valamit kezdeni kell, mert ez így nem megy békésen: vagy csináljanak egy államot, ahová megtérnek mindazok, akik államéletre alkalmasak, vagy valami másféle megoldást kell találni....de a világ ötezer éve mindig újra felfedezi, hogy nehéz együttélni egy emberfajtával, amely lelkében oldhatatlan lenézéssel és gyűlölettel eltelten él a befogadó népen belül és szövetséget köt minden és mindenki ellen, aki nem zsidó.... Most, amikor a bolsevisták is megsértik a hatalmuk alá tartozó területeken a zsidó érdekeket is, természetesen sokan menekülnek e területekről; de lelkében minden zsidó helyesli azt a 'büntetést', amit a bolsevizmus jelent a nem-zsidók számára."

(Ami a Naplóból kimaradt – 1945–1946)

a nemzet fogatlan provokátora 2018.03.22. 13:02:01

Tehát a szerző szerint az a "keresztényi", "humánus" magatartás, hogy beengedjük a világ kb. 1 milliárd nyomorultját az európai nagyvárosokba, és akkor majd minden nagyon jó és szép lesz..
Haver, a humánum jegyében menj le az utcára ,és invitálj meg néhány hajléktalant a lakásodba, ingyenes koszt- kvártélyra, a keresztényi szeretet jegyében..

nu pagagyí 2018.03.22. 13:09:54

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Semmilyen Zsolt rövidesen már csak csótányokra vadászhat valamelyik dutyiban.

mézescsók 2018.03.22. 13:17:14

@MACISAJT: Márai felesége zsidó volt (később áttért a róm. kat. vállalsra). Honnan ez a zsigeri antiszemitizmus, ami az idézett szövegrészletből csak úgy süt?

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.22. 13:24:00

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Igen, odaadták a manyupot pár szemét gazembernek, de szerencsére Orbán alatt a nép visszavette.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.22. 13:26:56

@Weißkopf:

Azt hiszem, ebben igazad van. Semjén nem lép fel elég keményen, ez szimpla tény.

Szerintem jobban járnánk, ha elemzőként működne, nem politikusként. Egyszerűen túl szelíd, kedves ember ahhoz, hogy sikeres politikus lehessen.

arckönyv 2018.03.22. 13:31:48

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: téged itt meg mindenki egy hazudozó kreténnek ismer...

kvadrillio 2018.03.22. 13:44:38

EZ MIJAFASZ ????? ORBÁN KREÁLTA ROTHADT HORTHY-KORSZAK ÚJRA ????? 1920 VAN VAGY 2018 ??????

Kőbányai kilakoltatási botrány: menekült a polgármester
R. Kiss Kornélia

R. Kiss Kornélia

2018. március 22., csütörtök 12:47, frissítve: csütörtök 13:18
A Város Mindenkié csoport akciója a kőbányai közgyűlésen 2018. március 22-én

A Város Mindenkié csoport akciója a kőbányai közgyűlésen 2018. március 22-én

Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet
„Bizalmat szavaztunk neki, akkor miért szalad el?” – tette fel a kérdést a polgármesterrel kapcsolatban az egyik érintett lakó. A városvezetés nem tárgyal és nem kínál megoldást azoknak az embereknek, akik az utcára kerülhetnek a Bihari utcai szociális bérház kiürítése után. Többüknek egyáltalán nem ajánlott másik önkormányzati lakást a kerületi önkormányzat. Négygyermekes anya és betegeskedő nyugdíjas házaspár is van azok között, akiknek semmilyen tartozása nem volt, mégsem hosszabbítanak velük szerződést. A lakók szeretnék tudni, miért kell menniük, és mi alapján dőlt el, kik kapnak cserelakást a Bihari utca lakói közül. Ám ezekre a kérdésekre mindeddig semmilyen választ nem kaptak a városvezetéstől.

.........TÉLLEG CSAK LÖVETÉSSEL LEHET EZEKNEK VÉGET VETNI ???!!!

MACISAJT 2018.03.22. 13:45:17

@mézescsók:

1. Ha elolvasod a teljes Márait, , könnyen rájöhetsz.

2. Mi az az "antiszemitizmus"? Ugyanis Márai nem a zsidókat en bloc mint fajt utálta, lám a felesége is zsidó volt, hanem csak bizonyos zsidókat.
Ahogyan bizonyos magyarokat, németeket etc. is.

kvadrillio 2018.03.22. 13:47:34

AMIT A AI POLITIKUSOK CSINÁLNAK TÉLLEG NEM LEHET ÉRTENI ! MILYEN EMBERKÉK EZEK ??? BEMÁSZTAK A MAGYAR NÉP KÖZÉ ÉS VALAMILYEN FORTÉLLYAL BEÜLTETTÉK ŐKET A HATALOMBA ??? AZTÁN BELEÉREZTEK A GYILKOLÁSOKBA ÉS NEM BÍRJÁK ABBAHAGYNI ????? CSAK AKKOR, HA VÉGÜL LELÖVIK ŐKET ???!!!

kvadrillio 2018.03.22. 13:53:09

blog......Magyarország lakóinak egy része hithű templomjáró emberke.....főleg vidéken van erre példa. Ők a cocilizmusban is jártak templomokbahhh..... Itt sose a magyar emberkékkel volt probléma, hanem a hatalomba kerülőkkel ! Pl. mint orbánka is...., aki erőszakolja rendesen a körösztyén lózungokkal a magyar embberkéket....., kiket sikerrel, kiket kevésbé.....:) Mára pedig csak keveseknél.....TÉNYEZŐ ! :o)

Netuddki. 2018.03.22. 14:00:17

Azért ne mossuk össze Magyarországot, a tolvaj maffiával, amelyik itt bitorolja a hatalmat!

Az Ellenálló 2018.03.22. 14:29:16

Ki a vallással a közoktatásból, legyenek az egyházak non-profit vállalkozások, majd meglátjuk mennyi lesz képes eltartani magát. Nem keresztény embereket kell nevelni, hanem humanistákat és gondolkodókat.

ezneménvagyok 2018.03.22. 14:41:18

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
Én nem dőlök be neked. Te egy elkötelezetten baloldali, liberális, gondolkodó ember vagy, aki minden, ravaszul antiliberálisnak álcázott (sőt, gyakran a józan észnek is ellentmondó) megszólalásával egy-egy újabb szöget ver az orbánista-putyinista illiberális gazemberség koporsójába..
Én nagyon tisztellek téged ezért :-)

Weißkopf 2018.03.22. 14:44:41

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: "Semjén nem lép fel elég keményen". És ha keménykedne? Orbán jól farba billentené, hiszen nem a Fidesznek volt szüksége a KDNP-re a parlamentbe jutáshoz, hanem fordítva. A pártszövetség nélkül Semjénék ugyanúgy kívül rekedtek volna a törvényhozáson, mint a kamupártok. Arra meg kíváncsi lennék, merne-e Semjén egy adott 2/3-ot kívánó helyzetben Orbán ellen szavazni.

wolves84lb 2018.03.22. 14:53:46

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
"Semjén nem korrupt, sose lopott egy fillért se. Vagyoni helyzet ma alig jobb, mint a hatalomba kerüése előtt."

Persze-persze...mert te mondod ezt, egyből igazzá is válik :)

Carmichael 2018.03.22. 15:08:33

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
Ez egy szimpla kinyilatkoztatás a részedről.
Hihetsz benne, de ne kezeld tényként egy vitában, érvként meg végleg ne, ha ennyivel tudod csak alátámasztani.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.22. 15:11:13

@Weißkopf:

Azaz semmi szükség a pártra, sőt eleve a kereszténydemokrata eszmére.

Weißkopf 2018.03.22. 15:31:55

@kvadrillio: "TÉLLEG CSAK LÖVETÉSSEL LEHET EZEKNEK VÉGET VETNI ???!!" Attól tartok, igen. Jó eséllyel Orbán marad hatalmon április 8. után is, erről gondoskodik a pártjára szabott választási törvény (az átrajzolt választókerületekkel) és a több százezer román-magyar fidióta. De tegyük fel, hogy a mostani kormánykoalíció kisebbségbe kerül. Mi jön a választás után? Egyrészt a hatalom mostani birtokosai ész nélkül kiszórják a költségvetésből még ki nem osztott (el nem lopott) pénzt, hogy minél nehezebb dolga legyen az új kormánynak. Másrészt a győztesek elkezdenek marakodni a parlamenti helyeken, illetve az ebből következő miniszteri és más fontos posztokon. Amilyen nehezen állapodnak meg (ha egyáltalán) a választási erősorrendben, ugyanilyen nehezen megy majd a stallumok elosztása. Aztán Orbán gondol egyet, a TEK-kel szétkergeti őket, és beül rendcsinálónak...

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.03.22. 16:02:22

@Weißkopf:
Orbán dunába löveti az ellenzéket, aztán meg rájuk dobja a Putyintól megszerzett atomot, ami a paksi mutyi lényege. Aki még ezt is túléli arra Semjénzsolt fog vadászni a Rogán helikopteréből

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.03.22. 16:09:09

@kvadrillio:
Orbán nem érti a lényeget ami minden fejlett demokráciában élő nyugati társadalom jó keresztényei számára nyilvánvaló: az a jó keresztény aki muszlim tömeget fogad be az országba, és jó európainak az számít, aki afrikai migránsok hadával árasztja el az országot. Ilyen egyszerű ez, csak a Fideszbirkák tesznek úgy mintha nem értenék

morph on deer 2018.03.22. 16:12:09

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
“Én se kedvelem a vadászatot, de a kereszténység nem tiltja.”

Csak a jóérzés, igazad van.

Egyébiránt a svéd vadászati felügyelő szerint meglehetősen kérdéses, hogy lehet-e egyáltalán vadászatnak nevezni, ha valaki háziasított állatot lő le.
(Az, hogy erre volt-e engedélye a rénszarvas tulajdonosától, az megint egy kérdés.)
Ugyanis Svédországban nincsenek vadon élő rénszarvasok, amik vannak azok mind domesztikáltak, emberhez szoktak.

Na most mekkora “vadász” teljesítmény lelőni azt az állatot, amelyik nem fél az embertől, - mert nincs neki miért, - és el sem szalad..?

Kábé mint a szomszéd tehenét...

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.22. 16:20:49

@morph on deer:

Mivel van ilyen turistaszektor Svédországban, nyilván van rá kereslet. Nme hinném, hogy Semjén lenne az első vadász a svéd történelemben.

Nem minden vadász extrém vadász, aki Afrikába jár oroszlánokkal birkózni.

morph on deer 2018.03.22. 16:21:36

@jakab.gipsz:

“Selyén jávorszarvas vadászata és Soros ember vadászata, és (országok pénze) vadászata között, van különbözőség”

Ja, az egyiknek dupla annyi lába van.

Amúgy a képen Semjén mellett nem jávorszarvas van, hanem egy rénszarvas.
Nem egy vadon élő, hanem egy háziállat..!
Ez ám a “vadász”!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.03.22. 16:29:51

@MACISAJT: Te seggfej! Poén az egész, úgy hogy hülyeség volt a részedről Márai antiszemitizmusát előhozni. Egyszerűen benyaltad, most meg magyarázkodsz.

morph on deer 2018.03.22. 16:34:02

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
“Mivel van ilyen turistaszektor Svédországban”

Svédországban nincs rénszarvas vadászat!
Azokat tenyésztik, a számi (lapp) népesség háziállatként tartja!

Jávorszarvasra valóban vadásznak, sőt, az össznépi tevékenység, de az egy teljesen más állat.
Az az a széles agancsú, ‘szakállas’, nagydarab jószág amelyik a svéd ‘vadveszély’ táblákon is látható, a rénszarvas meg a Mikulás szánhúzójaként is ismert, több számmal kissebb és háziasított.

Na ennyit a nagy vadászról.

ezneménvagyok 2018.03.22. 16:43:18

@morph on deer:
A postaládámban találtam:
"A Miniszterelnökúr-helyettes valójában jávorszarvast lőtt, csak fényképeszkedés előtt a mocsok sorosista libsibolsi simicska egy csapat lappra szerelt ikeás migránccsal orvul kicseréltette rém(áthúzva) prém(áthúzva) trén(áthúzva) rénszarvasra. Eredetileg cuki piros masnis fehér nyuszira akarta kicseréltetni a karaktergyilkolászás miatt, csak azt a környéken nem lehetett szerezni. Ez a történet Hiteles Forrásból származik!"

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.22. 17:48:16

@morph on deer:

Nem fogllakoztama a svéd vadászattal, de kizárt, hogy Semjén lenne az egyetlen hasonló eset.

Carmichael 2018.03.22. 17:50:25

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Nem is én teszem, hanem te (és ő). Én csak rámutatok a kognitiív disszonanciádra.

N. Barbie 2018.03.22. 17:55:15

"Magyarország a legnehezebb kérdésekben és órákban nem viselkedett keresztényien, önmagával szemben sem, másokkal szemben sem. Nem, akármilyen harsányan bizonygatták is a magyar kereszténységet a különböző társadalmi és felekezeti kurzusok, a magyar társadalommal nem "történt meg" az elmúlt ezer évben az, hogy kereszténnyé legyen, ahogyan ez megtörtént a Nyugat népeivel. Pogány és barbár nép maradtunk."

Igen nagy szavak, egy igen kis embertol kedves szerzo. Ahogy az elso mondat utan szinte biztos voltam benne, hogy az egesz a migrikre less kihegyezve.
Tehat megint ugyanaz a lemez: majd az egyebkent ateista es szelsoliberalis torpe-kisebbseg eldonti, hogy ki a kereszteny, meg ki nem. Aha, a mesebe.
Most epp cask az lehet kereszteny, aki szamolatlanul engedi be a vilag minden reszerol a migriket.
Aki nem igy tesz, az nem kereszteny, az ateista vadlibero megmondta, akkor az kerem szepen ugy van. Illetve dehogy van, de azt hiszi.
Ja, es meg meg is toldja egy kis "apro" pofatlan hazugsaggal, miszerint ezek a magyarok az elmult 1000 evben sosem viselkedtek keresztenykent, sosem segitettek senkin. Es nem szakadt ra a plafon.
Tudod mit kedves szerzo? Elmesz te a jo kurva anyadba.
Ja, ki ne felejtsek meg egy dolgot. A szerzo szerint a magyar tarsadalom ugy amblokk nem kereszteny, mert nem szopkodjak a tomegevel erkezo migriket.
De persze ezek a nyugat ejropaiak hat azok bizony nagy keresztenyek.
Kar, hogy ez igy ebben a formaban igen tavol all a valosagtol.
A teny ugyanis az, hogy a NY-EU allamok polgarainak tobbsege is elutasitja a kontroll nelkuli befogadast. Lasd az ezt ellenzo partok nepszerusegenek drasztikus novekedese az utobbi idokben kb. az osszes orszagban. Tehat akkor a szrzo logikaja szerint bizony ok se akkora keresztenyek.
A kulonbseg az, hogy oket a vezeto politikusaik nem kerdeztek meg egy ilyen oriasi volumenu dologrol, csak a fejuk felett dontottek. Es, hogy ezen vezeto politikusok lennenek akkor olyan nagy keresztenyek? Na persze. Ki a gyartoszalagokra foghato tomeget lat bennuk, ki a szavazobazisa noveleset, ki csak az egzotikus f@szt szereti, de a keresztenyi segitseg, mint indok, na azt igen ritkanak mondanam.

Lenyeg a lenyeg, jo lenne, ha nem erezne annyi fogalmatlan nimand kesztetest blogolasra, mikor szemmel lathatoan halvany goze nincs meg arrol a temarol se, amirol ir.

Ja, es nehogy felreertes essek, itt nem arrol van szo, hogy vedenem a fidesz-kdnp-t, meg csak veletlenul se mentegetnek aljas tolvaj maffia bandat.
Arrol van szo, hogy akinek fogalma nincs alapveto dolgokrol, az csak siman ne blogoljon, ha meg csak pofatlan hazugsagokra, altalanositasokra meg gyulolkodesre futja, akkor meg foleg ne.

Carmichael 2018.03.22. 17:58:33

@MACISAJT:
Bár az 1989-es dolgot én sem értem, de elmagyaráznád, hogy az általad kétszer is citált rész mennyiben érvényteleníti a cikkben idézettet?

Tom66 2018.03.22. 18:17:28

Arcátlan és egyben mulatságos is, hogy Márait idézi egy balliberális hazaáruló.

konrada 2018.03.22. 18:33:47

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Megkövetlek.
...tényleg van olyan barom, aki vitatkozni kezd a 29 éve halott Máraival...

rasztaszív 2018.03.22. 18:44:24

@Tom66: a ti hazaárulózásotok viszont simán csak arcátlan.

pragmatika2 2018.03.22. 18:52:20

Hmm....

Sanyikám, a te derék keresztényeid (Tudod ott kicsit nyugatabbra, kicsit libsibb állapotban) 60 éve még vígan lőtték halomra a gyarmatokon lázongókat.
Miközben mi magyarok már ezer éve élünk békében németekkel szlávokkal betelepülő Oláh-okkal. (Sajnos ennek meg is lett a "jutalma") Ugyanis ha a többség azaz a Magyarság nem tolerálta volna a más nemzetiségeket, nőtt volna az asszimilációs nyomás, a 20. század elejére valószínű nem így alakulnak a nemzetiségi arányok ahogy.
Szóval csak óvatosan azzal hogy ki a keresztényebb.

pragmatika2 2018.03.22. 18:58:09

@N. Barbie:

"Ki a gyartoszalagokra foghato tomeget lat bennuk,"

ÁÁÁ....

Egyszerűen csak fogyasztónak kellenek, hogy egy kicsit pörögjön fel az ejrópai piac.

"ki a szavazobazisa noveleset, ki csak az egzotikus f@szt szereti, de a keresztenyi segitseg, mint indok, na azt igen ritkanak mondanam."

Ez viszont rendben van

rasztaszív 2018.03.22. 19:01:39

@Voznyák Pista: a te derék magyar keresztényeid 99 éve vígan rávették a székely hadosztályt,hogy a saját hazájuk köztársasága helyett inkább a román királyt válasszák.pedig ha képesek lettek volna tolerálni a köztársasági államformát,akkor a XXI.század elejére valószínűleg máshogy alakultak volna a nemzetiségi arányok...

pragmatika2 2018.03.22. 19:17:41

@rasztaszív:

"a te derék magyar keresztényeid 99 éve vígan rávették a székely hadosztályt,hogy a saját hazájuk köztársasága helyett inkább a román királyt válasszák."

A székely hadosztályt úgy tudom a Károlyi és később a Tanácskormány lehetetlenítette el. (Lássuk be, az első ballib kormány balf.szságban überelt mindenkit.)

rasztaszív 2018.03.22. 19:35:22

@Voznyák Pista: a köztársasági formát nem bírták elfogadni a derék székelyeink - de ezt aligha a saját kisujjukból szopták.

miért 2018.03.22. 20:00:36

@Tom66: Ha magának felcsúti gazda jelenti a hazát, igaza lehet. De akkor miért nem Moszkvából posztol. Vagy onnan?

Jakab.gipsz 2018.03.22. 20:06:05

@morph on deer:

Hasonlítsuk össze Semjént és Sorost ha már egyszer bűnöst akartok kreálni. Az egyik keresztény a másik egy ateista-zsidó.

Melyikük ellen van kiadva elfogató parancs, vagy melyikük van bizonyos országokból kitiltva.

Gleccsertetű 2018.03.22. 20:10:20

@rasztaszív: ez megint akkor kamu. persze ha bizonyítékot kérnék akkor bedobnád, h ez "köztudott", meg, h "mindenki tudja", mint múltkor. szánalmas.

rasztaszív 2018.03.22. 20:15:14

@Gleccsertetű: akkor miért nem a saját hazájuk köztársaságát választották?mondj egy racionális érvet.

Libsik visítanak de az ország a miénk ! 2018.03.22. 20:36:03

"Summa summarum, nem akarok "keresztény demokráciát", melyről bizonyosan tudom, hogy rövidesen nem lenne keresztény, sem demokrata. "

Szokasos bujtatott keresztenyuldozo, baloldali iszlam progpaganda.

ezneménvagyok 2018.03.22. 20:48:00

@Jakab.gipsz:
"Hasonlítsuk össze Semjént és Sorost "

Már megint nem vetted be a gyógyszeredet, ugye? Ez az írás az (ál)kereszténységről szól. Miért kellene egy általad zsidónak (ráadásul ateista zsidónak) titulált embernek kereszténynek lennie? Ezzel szemben a másik díszpinty kereszténynek vallja magát, ugyanakkor az általa vezetett pártja a legcsekélyebb szolidaritást sem vállalja az elesettekkel, ellenben elvtelenül kiszolgálja a hatalmat. Ha már hasonlítgatni akarsz, hasonlítsd össze Kiss-Rigó püspökuratokkal, túl sok különbséget nem fogsz találni köztük. Aztán hasonlítsd össze e két nagyformátumú keresztényt bármely segélyszervezet névtelen önkéntesével.

Érted már, hogy marhaságokat hordasz össze, vagy magyarázzam még?

Borsia 2018.03.22. 21:57:02

@N. Barbie: Melyik országból írsz? Miért nem itthon nyalod viktor királyod seggét? Csak nem abban a fertő Bécs városában, vagy ne adj Isten Svédországban? Ott kommentelj, ne itt

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.03.22. 22:50:14

Hehehe... na sok hülye narancstálib! Most mi van?

index.hu/belfold/2018/03/22/feljelentest_tesz_a_semjen_altal_kilott_szarvas_gazdaja_svedorszagban/

Ezt is kimagyarázzátok? :-))

"Míg Semjén Zsolt szerint teljesen rendben van, hogy a közbeszerzéseken nyerő Farkas József luxusvadászatokat szervez és fizet neki, addig már a svéd média is felkapta a fejét a rendhagyó, és nagy port kavart helikopteres vadászatra.

A 444 szúrta ki, hogy a legnagyobb svéd lapnál, az Aftonbladetnél csütörtökön jelentkezett Niklas Johnsson, aki azt állítja, hogy övé volt a kilőtt rénszarvas, miután a lap pár órával korábbanközölt egy cikket a kilőtt állatról. A férfi és apja Tobias is azt mondta, hogy a füljelző alapján egyértelműen beazonosítható, hogy az ő állományából került ki az a szarvas, amit Semjén Zsolt kilőtt, majd helikopterrel elszállíttatott.

A férfi azt mondja, hogy nagyjából 300 rénszarvas tartozik az állományába, és azért nem tűnhetett eddig fel az állat hiánya, mert azok nagyon nagy területen vándorolnak, így nem tudja megmondani, hogy pontosan mikor tüntetett el az állat. Johnsson azt ígérte, hogy megteszi a feljelentést az ügyben, mert szerinte ez olyan, mintha valakinek besétálnának a farmjára, és szórakozásból agyonlőnék egy tehenet.

Korábban a svéd számik is jelezték, hogy minden bizonnyal illegálisan lőtték ki az állatot. Svédországban nagyon szigorúan szabályozzák a rénszarvasok kilövését, mivel vadon már nem élnek az állatok az ország területén. Az Aftonbladet beszélt a helikopteres céggel, akik szerint a felelősség egyértelműen a magyar szervezőé a felelősség, Farkas József azonban még úgy is tagadja a vadászatot, hogy több fotón is szerepel."

ezneménvagyok 2018.03.22. 23:02:06

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Ez a Johnsson majd kap egy trafikot kárpótlásul, oszt jónapot!
És még örüljön, hogy nem száll ki hozzá a NAV, hogy miből telik neki 300 rénszarvasra, mikor még a Mikulásnak is csak négy van :-D

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.03.22. 23:06:19

@ezneménvagyok: És különben is! Be van jelentve a Mikulást finanszírozó genderszakos CEU képzett civilszervezet Soros bérencei által? Van kötelező biztosítás és műszaki a szánon?

ezneménvagyok 2018.03.22. 23:13:53

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Szórakozunk itten, de máskülönben meg rohadjanak meg a svédek is. Milyen dolog az, hogy csak úgy jelölgetik a rénszarvasok füleit? Titokban?! Mintha azok az övék volnának?!!!

ember100 2018.03.23. 00:41:20

Helló !

Csak halkan kérdezem az Igen Tisztelt Második Vezetőtől az ajándék lövöldözés utáni illetéket befizette-é az APEH- nek ?
Mert ha én kapnék egy 4-5 millás utazást , nyaralást... és nem írnám be az adóbevallásba többször is megcsinálna az APEH :(
A mai híreket olvasva meg az látszik hogy valakinek a saját tulajdonú rénszarvasát vagy mijét lőtte le , aztán majd ki fog derülni hogy mégis csak miniszterként volt kint és a büntetést az állam azaz mi adófizetők fogjuk kiperkálni , végül is egy 3-4 milliós büntetés az csak minden Magyar embernek 3-4 forintjába kerül .
Ennyit a hülyének is mer ég hát még nekem :)

ember100 2018.03.23. 00:48:22

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Helló !

Nettó ááááá inkább bruttó hazugság !
Olyan név hogy Niklas Johnsson nincs is a NER ben , az Aftonbladet nem is újság hanem papírok amiken betűk vannak és különben is SOROS SOROS SOROS...........
ÉLJEN ZSÓTIKA ÉLJEN A VEZÍR CSASZTUSKA
VEJED VAGYUNK NAGY FÉNYES VEZETŐNK !!!!!

morph on deer 2018.03.23. 01:10:24

@ezneménvagyok:
“Milyen dolog az, hogy csak úgy jelölgetik a rénszarvasok füleit? Titokban?!”

Ez azért van így, mert mint tudjuk 2006-ban nálunk jelzés nélküli rénszarvasok békésen köveket hajigáló ünneplőkre támadtak, és a svédek el akarják kerülni, hogy ez velük is előfordulhasson..;)

morph on deer 2018.03.23. 01:22:00

@Jakab.gipsz:
“Hasonlítsuk össze Semjént és Sorost”

Hát Semjén még nem adott egy fityinget sem se a viktor taníttatásához, se Szijjártó Bubuka nyelv(!)ismeretei bővítéséhez, sem pedig a gyermekélelmetzési programhoz...
Persze még van vagy harminc éve utolérni a Sorost, szóval még megteheti!

Soros viszont nem gyilkol állatokat kedvtelésből, és nem hazudja magát vallásosnak, jól tudom?
A Soros már volt annyi idős, mint a Semjén, sőt már annyi is volt, amennyi a Semjén csak tíz év múlva lesz, ha lesz.

Még tudnám folytatni, de felesleges.
Attól Semjén még nem lesz jobb, ha bizonyítod, hogy bezzeg a Soros sokkal rosszabb!

ételizésítő 2018.03.23. 05:07:16

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
Ő is seggbedugott, amikor Bulgáriában vazelinre vadászott, és elvitték a kórházba, ahol téged ápolnak?
Azért is negyedóra netezés volt a jutalmad, mint amikor az ápoló seggbedug?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.03.23. 06:09:30

@morph on deer: Most is ez történt. Bár most már volt jelzés, de békésen sétáló kirándulóra tört a genderszakos szarvas, de a turista önvédelemből lelőtte.

G66 2018.03.23. 06:14:50

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Hát ezek tényleg nagyon hülyék! Istenem, és ez az ember a miniszterelnök helyettes. A képernyők elött meg elmondja, hogy ő régóta vadászik (!) lényegében generációk óta . Ilyennek fegyvert adni a kezébe.... holnap talán a húsvéti nyulat fogja lelövöldözni más kertjében....merthogy valaki meghívta ....és ő nem szokott kérdezni, ha meghívják :D

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2018.03.23. 06:42:32

Marait a szazokra venni a pofatokrol a bor nem sul le...
Megha Semjén egy orbitális seggfej...akkor is.
Szégyentelen aljas es minősíthetetlen.pont ahogy az MS irt rólatok.pont.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.03.23. 07:39:24

@FILTOL: Mi baj nácikám? Ideges vagy? Odabújjak? Vagy megszopassalak? Az megnyugtatna?

NBarbieReloaded 2018.03.23. 09:33:56

@Borsia: Es te kinek kepzeled magad, hogy megmond ki hova irhat?
Masreszt az ertelmi fogyatekossagod miatti frusztraciod ne rajtam vezesd le. Egy szot nem irtam viktorodrol, sot kulon le is irtam gyengebb felfogo kepesseguek reszere, mint peldaul te, hogy mirol van szo. Nem az en bajom, hogy sulyos szovegertelmezesi problemaid vannak.
süti beállítások módosítása